Raja Ampat: dzsungelexpedíció fürdőnadrágban

Banyak – mondja derűsen Grace, a pápua asszonyság, miközben egy halcafatot dob a vízbe. Indonézül ez azt jelenti, sok, és a móló körül cirkáló cápák mennyiségére utalt ezzel.

Lenézek a vízre, és legalább tíz feketefoltos szirticápát látok körözni.

Feketefoltos szirticápa. Az emberre nem veszélyes, sőt, nagyon aranyos

Nem véletlenül jöttek. Grace asszony, miközben felvágja a tengerbe hosszan benyúló móló végébe talicskán kitolt, vacsorára készülő hatalmas tonhalat, a nyesedéket kedvesen a cápák közé dobálja.

Grace asszony és a többiek

A helyszín Kri, a Raja Ampat-szigetcsoport egyik kisebb tagja. Pápua legnyugatibb része a Madárfej-félsziget, ennek északnyugati csücske körül van összesen ezerötszáz kisebb-nagyobb (többségében kisebb) sziget, amiket összefoglaló néven Raja Ampatnak hívnak.

A név azt jelenti, négy király, és bár említése a legtöbbekből nem vált ki olyan hatást, mint mondjuk a polinéz szigetek nevei szoktak, aminek hallatán képzeletben mindenki rögtön ringatózni kezd a türkiz víz felett, a helyzet mégis az, hogy ez itt nagyjából a paradicsom.

Kilátás Kri tetejéről

Utazás közben persze hajlamosak vagyunk a paradicsom minősítéssel úgy dobálózni, mint a júliusi pápuai hullámok egy halászcsónakkal. A városból kiszabadulva az első szembejövő pálmafa az édenkertnek tűnik. De bármennyit inflálódott a paradicsomozás, ha van hely a világon, ami megérdemli, az Raja Ampat.

Azért is gondolom, mert amivel itt találkoztam, az nem a városból kiszabadulva, hanem az Indonézia, sőt, egész Ázsia legjobbjai közé tartozó vizek (Komodo és Bunaken) után is akkorát tudott ütni, mintha még sosem láttam volna ilyesmit. Számszerűen ez itt a világ leggazdagabb tengeri élővilágának otthona.

Több halfaj (1508), és többféle korall (537) él itt, mint bárhol a világon. A világ összes koralltípusának 75 százaléka megtalálható. Vannak olyan korallszirtek, amiken többféle faj él, mint a teljes Karib-tengeren.

Tengeri dzsungel. Fotó: Manu Arroniz (a címlapképet is ő készítette)

Mégis, azt, hogy mitől paradicsomiak az itteni viszonyok, nem a számok mondják el leginkább. Én legalábbis biztosan nem tartok még távolról sem ott, hogy felismerjem ennek akár a töredékét. Az viszont mellbevágó, és elsőre látszott, amikor betettem a fejem a vízbe Kri körül, hogy milyen is egy igazán egészséges ökoszisztéma.

A tengeralatti világ leírására már korábban is sci-fi képeket vettem kölcsön, mert mind az űrhajószerű manta rájáról, mind az űrbázisokra- és telepekre emlékeztető korallszirtekről ilyenek jutottak eszembe. Raja Ampat vizeiben állt össze a teljes kép. A végtelennek tűnő korallmezők felett százasával, sőt ezresével cikáznak a halak. Az egyik irányból édesajkúak raja, a másikból púposfejű papagájhajak, mint valami vízalatti bölénycsorda. A néhány milliméteres csikóhalaktól a korallok alatt rejtőző szőnyegcápákon át az óriási mantákig láthatóan mindenkinek megvan a szerepe, és olyan itt lenézni a víz alá, mintha jeleneteket látnék egy sci-fiből, amiben a futurisztikus házak több száz szintje között keresztbe-kasul hasítanak a színes repülő autók, rakéták, léghajók és minden más. És van, hogy alig látni a vizet a haltól:

Kép: Manu Arroniz

A szárazföldön egy ilyen zavartalan, egészséges és lenyűgöző élővilág megfigyeléséhez legalábbis komoly dzsungelexpedíciókra lenne szükség lehetetlen körülmények között.

Itt elég volt a sziget sarkáig elmenni, a Cape Kri nevű szirthez, ahol 2012-ben világrekordot döntöttek az egy merülésen megfigyelt 374 tengeri fajjal.

Bohóc íjhal. Amikor látom, mindig arra gondolok, hogy oké ez az evolúció, de ezt a mintát csakis egy Douglas Adams-regényben szereplő űrlény tervezhette. Kép: Manu Arroniz

A másik, ami az ősi természeti idill érzését hozza, hogy a halak itt sokszor legalább annyira érdeklődnek az ember iránt, mint fordítva, de legalábbis is egyáltalán nem zavartatják magukat. Az eddig felkeresett helyek nagy részén a legtöbb inkább arrébb úszik, amikor az ismeretlen (vagy éppen, hogy már túl jól ismert) óriások közelednek. Itt mintha még valami ősközösség működne, odaúsznak az emberhez, érdeklődnek, ami különösen a víz alatti fotósoknak nagy élmény, mert sokszor kifejezetten a kamerának játszanak.

Bunakenen tanultam meg, hogy egy teknőssel úgy lehet a legjobban kijönni, ha megpróbálok hozzá hasonló mozdulatokkal úszni mellette, mert akkor azt fogja gondolni, egy másik teknős csatlakozott hozzá. Az utolsó napokban itt ezzel a módszerrel úgy tudtam úszni velük, mintha csak… na de volt már itt tini nindzsás utalás.

A csodálatos wobbegong, vagyis szőnyegcápa. Nem véletlenül néz ki úgy, mintha egy hagyományos cápára sajtot reszelnének, és betennék a sütőbe. Magát korallnak álcázva rejtőzködik az aljzaton, így vadászik. Kép: Manu Arroniz

És én majdnem lebeszéltem magam arról, hogy eljöjjek ide. Július-augusztus elvileg a legkevésbé alkalmas időpont a látogatásra. Hőbölyögtem, mert reménytelenül szakadó esőt képzeltem el, és mászolyogtam, mert kíméletlenül hánykolódó tengerre számítottam.

Aztán szerencsére észhez tértem. Ha most tudok jönni, akkor most tudok, és különben is, nem jó szezonban jönni Raja Ampatra azért még mindig olyan, mint nem jókor járni Scarlett Johanssonnal.

raja5

A várakozásokkal ellentétben pedig az itt töltött hét alatt összesen egyszer esett az eső, az első éjszaka, a hullámok pedig ugyan valóban nagyobbak voltak, mint télen, de egyáltalán nem voltak zavaróak. Utóbbi talán az egyetlen igazi különbség a különböző évszakok között, télen állítólag legtöbbször tükörsima a víz, a hajózás pedig pihe-puha. Utólag egészen abszurdnak tűnt, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy az évszak miatt ne jöjjek el, még ha az itt töltött napok első felét egy torokgyulladás kicsit meg is nehezítette.

Az egyébként, hogy egyáltalán el tudok jönni ide, az utóbbi évek fejleménye. A turizmus továbbra is minimális szinten pörög ahhoz képest, hogy mekkora számról van szó, de míg nyolc-tíz éve néhány százan látogattak Raja Ampatra évente, addig most már tizenötezren. Ráadásul jellemzően többezer dolláros hajóutakon.

raja1

Ez a vonal ugyan még mindig erős, megjelent viszont mellé az indie vendéglátás. Helyi családok kunyhókat építettek, és egyszerű homestay-eket nyitottak. Fontos fejlemény volt még egy honlap, a stayrajaampat.com megjelenése is, amit egy Raja Ampat-rajongó ausztrál hozott össze rajta minden tudnivalóval az összes itteni szállás elérhetőségével és minden mással, aminek köszönhetően ma már egyáltalán nem olyan bonyolult ide utat tervezni.

És egyelőre meglepően jól megy az egész Földön egyedülálló viszonyok megőrzése is. Ehhez persze jól jön, hogy az emberi tevékenység továbbra is minimális itt, de nem csak erről van szó. Az egész terület védett, a szigetekre való belépéshez még Sorongban, a kikötővárosban meg kell vásárolni egy 75 dolláros belépőt. Ez viszont úgy tűnik, hogy tényleg jó helyre megy. Ebből tartják fent például azt a vízi őrséget, ami nemrég elkapott egy illegális vietnami halászhajót, és ha ezeket a viszonyokat meg akarják őrizni, erre szükség is van.

Itt aludtam:

raja10

ahol az egyetlen aggályom korábbi beszámolók alapján az volt, hogy néhány vendéget állítólag éjszaka meglátogattak az erdőből érkező patkányok, de kiderült, hogy ha nem hagyok semmilyen ételt a szobámban, ez könnyen elkerülhető.

Itt ettünk minden nap halat rizzsel egy francia családdal, egy walesi tanárral, egy holland iskolapszichológussal és egy baszk mérnökkel:

raja11

Aztán ide feküdtem ki olvasni:

raja12

Vagyis ez a bunakeni, szinte már polgári kényelemhez képest valamivel puritánabb élvezet. Nem mintha nem aludtam volna egy deszkán is, ha közben a napokat ezekben a vizekben tölthetem.

Néha kilométereket sétáltam a tengerparton. Apály idején akár a szomszéd szigetre is át lehetett menni, és az ilyen séták alatt jutott csak szembe, hogy ezek most jó időre az utolsó napok, amiket ilyen környezetben tölthetek.

raja15

Az utolsó napomon már reggel vissza akartam indulni Sorongra, de mivel Manu (a víz alatti képek készítője) már megbeszélt egy csónakot délutánra, meg kellett várnom. Így el tudtam menni még egy utolsót snorkelezni a helyi mantás pontra.

Az áramlatok olyan erősek voltak, hogy nem is lett volna értelme megpróbálni szembeúszni velük, úgyhogy csak hagytam, hogy odasodorjon a víz a sekély, alig öt méter mély szakaszra. És akkor még egyszer utoljára feltűntek a kedvenc tengeri űrhajóim

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;