Mi, meztelen férfiak

Ahogy egy csomó minden más, a fürdőzés is a Riszpekt Házzal kezdődött nálam. A rendszeres 22-24 órás munkanapok végén sokszor nem tudtam elaludni, bármilyen kimerült is voltam. Ilyenkor segített, ha utolsó erőmmel összeszedtem magam, elvánszorogtam egy fürdőbe, és a forró vízben és gőzben kiizzadtam magam. Nem volt könnyű megszokni, általában túlságosan nyughatatlan vagyok ahhoz, hogy felvegyem a fürdőzéshez szükséges ritmust, és direkt ne csináljak semmit. Egy idő után mégis sikerült, onnantól pedig egyre többször fordult elő, hogy csak úgy elmentem ázni.

Hogy mennyire az út elején járok a forró vízben semmittevés művészetében, azt akkor értettem meg igazán, amikor egy japán úrral egyszerre léptünk be egy fürdő ajtaján, és én, minden igyekezetem ellenére, hogy a lehető leglassabban csináljam a dolgokat, már az induló csutakoláson és két medencén is túl voltam, mire ő nagyjából beszappanozta magát. Hiába, a műfaj igazi mestereihez képest még mindig izgága kezdő vagyok. Sehol nem áll meg úgy az idő, mint egy fürdőben.

A vulkanikus tevékenység miatt Japán jó néhány részén, főleg a déli szigeten, Kjúsún, úgy folyik a termálvíz, mintha csak a csapból jönne - és néha tulajdonképpen onnan is jön. A fürdőzés, illetve onszenezés pedig még a minden Budapest-turistaképen szereplő, Széchenyi fürdőben sakkozó urak világánál is meghatározóbb része a helyiek társasági életnek. Volt idő, amikor férfiak és nők együtt izzadtak a semmiben, de ennek régen (nagyjából a Mejdzsi restauráció óta) vége. Különböző neműek utoljára az előtérben találkoznak, ahol leveszik a cipőjüket, utána mindenki elvonul a saját semmittevésébe. Így, bármilyen szívesen írnék a nők világáról is, csak arról tudok mesélni, milyen volt néhány napot eltölteni meztelen japán férfiak társaságában. (Ahol egyetlen dolog hiányzott csak: hogy éjszakára is lehessen maradni, mint Dél-Koreában.)

Luxusdögkút Ibuszukiban

A kép innen van.

Amikor már a második lapát földet szórták rám, tőlem jobbra is egy nyakig beásott ember feküdt, felettünk egy fehér sátor húzódott, a sátron kívül pedig hullámzott a tenger, egy pillanatra azért tényleg egy dögkútban éreztem magam. Pedig ha egy kicsit arrébb tudom fordítani a fejem, láttam volna, hogy emberek kifejezetten sorba állnak azért, hogy úgy járjanak, mint én, sőt, nem sokkal korábban még én is ezt tettem. Ez a dél-kjúsúi Ibuszukiban lévő onszen különleges szolgáltatása - mielőtt bemennél a fürdőbe, beásnak a vulkanikusan meleg homokba.  Itt ismerkedtem meg az első világbeli problémák egy egészen speciális változatával: amikor a testedben lüktető forróság miatt a homlokodról lecsorgó izzadtság eléri az orrodat, nem tudod megvakarni, mert ugye be van ásva a kezed. (A beásós rész még koedukált, a fürdőzés már természetesen nem.)

Michelin-csillagos semmittevés

Kjúsú onszen-fővárosa Beppu, ahol egész utcák vannak tele fürdőket rejtő épületekkel, a gőz pedig úgy tör elő minden sarokból, mint valami mesekönyv illusztrációjában.

A photo posted by Gergő Plankó (@vifonbeach) on

// ]]>

A legjobb fürdőket Beppu dombjan találni, ahova egy váltó nélküli biciklin tekertem fel, így az izzadtságtól csöpögve álltam Japán egyetlen három Michelin-csillagos fürdője előtt. Mielőtt bárki kiegyenesítené a kaszát az urizálás hallatán: a belépő nem került többe, mint a Lukács fürdőben.

onsen2

Ott pedig még nem tartok a fürdológiában, hogy megmondjam, tényleg három csillagot ér-e, meg egyáltalán, mit kell csillagozni az ilyesmin, de az biztos, hogy a hat medencében magamhoz képest eposzi hosszúságú időn keresztül sikerült nyugton maradnom. Legalább két óráig! És igen, tudom, hogy ennyi idő alatt egy tisztességes fürdőző talán, ha a nadrágját leveszi.

A titkos fürdő

A beppui szállásomon kaptam meg a titkos fürdő térképét. Tisztára mint a Partban. Gyanús volt persze, hogy olyan nagyon titkos nem lehet, ha egy hostelben kapom meg a tudnivalókat, az viszont biztatónak tűnt, hogy az útleírás szerint az utolsó buszmegállóból is legalább fél órát kellett még gyalogolni a hegyek között a helyszínig, ami tulajdonképpen egy hegyi patak medrében lévő termálvizes gödör.

Út a titkos fürdő felé

Végül sikerült megtalálni, és ha titkosnak nevezni túlzás is, a vízben henyélő két japán férfi meglepett arckifejezése alapján tényleg nem lehet annyira felkapott hely. Addigra már némi onszenrutinnal a hátam mögött tisztítottam le magam, és ültem be közéjük, amiért rögtön be is fogadtak. Néhány perc ismeretség után már úgy gyalázták nekem egyszerű angol szavakkal a kínaiakat és koreaiakat, mintha mindig is ezt csináltuk volna együtt. Az idilli környezetben egy kicsit furcsának is hatott, miért épp ez a legnagyobb problémájuk, de legalább itt végleg megtanultam: az sem valami rózsás, ahogy itt Kelet-Európában vagyunk egymással, mi, szomszédok, de az itteni helyzethez képest kifejezetten baráti a viszony.

A legjobb a pad melletti rész

A kedélyes ázásnak csak az vetett véget, hogy sötétedés előtt le kellett jutni a hegyről. Mivel ez egyáltalán nem kiépített fürdő, itt elméletileg semmi akadálya nem lett volna asszonyokkal közös fürdőzésnek - viszont egyszerűen nem voltak asszonyok.

A fürdő, ami ráz

Mi az, ami a legkevésbé hiányzik az embernek, miközben a vízben fekszik? Igen, a piranha és a kormányszóvivő, de van, ami talán ennél is kevésbé:

az áram.

Persze, hogy van olyan fürdő, ahol belevezetik a vízbe.

touch

Kagosima egyik, külsőre ártalmatlannak látszó onszenjében találkoztam a medencével, amibe áramot vezettek. Persze nem halálos, nem is ártalmas, elvileg még jót is tesz - de egy kicsit azért kellett gondolkozom, ahogy az előttem beszálló, enyhén rázkódó férfit figyeltem.  Ha viszont már ott voltam, igazán nem lehetett kihagyni, úgyhogy egy kis tétovázás után Jackass szan után mentem, és beültem az áram útjába.

A hátam felől érkező áram egy pillanat alatt futott végig a gerincemen, aztán jött a szúró zsibbadás, amit tényleg nagyon óvatosan lehet csak kellemesnek, vagy bármilyen szempontból jónak nevezni.

Igen, tudom, mi érdekel most mindenkit.

A perverz kiváncsiság miatt természetesen én is azt akartam tudni leginkább,

milyen az, amikor ott csap meg az áram, ahol a legkevésbé szeretném.

Úgyhogy lassú mozdulatokkal megpróbáltam megfordulni. A hátam eddig felfogta a csapásokat, lássuk, mi van, ha a másik irányból jönnek.

A kísérletnek a józan ész vetett véget. Félfordulatig jutottam, de amikor a gerincem biztonságos védőpajzsa helyett már az oldalamat érték az ütések, úgy éreztem, köszönöm, nekem ennyi elég lesz. Aki megcsinálja a teljes fordulatot, feltétlen mesélje el, milyen volt.

És végül a tökéletesség

A jakusimai mononoke-kirándulás végén elázva, fáradtan és éhesen hazamentünk az erdei út végén lévő szállásunkra, de tudtuk, hogy még tartogat nekünk valamit az a nap. Az egyik partszakasz egy olyan forrást rejt, ami napjában csak kétszer, apály idején van vízszint felett, egyébként elönti az óceán. A késő esti apály idején elindultunk, és egy trópusi birtokon végigsétálva ---

itt vezet az út, csak akkor sötét volt

meg is találtuk a helyet.

Persze vissza kellett menni a reggeli apály idején is.

Az ég tele volt csillagokkal, így csillagász útitársaimat le tudtam fárasztani a neveik végigkérdezésével, de egy idő után elhallgattam. Feküdtem a forró vízben, a kezem belelógott az óceánba, zúgtak a hullámok, és arra gondoltam, az ilyen pillanatok miatt indultam útnak.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;